Nikit partiba vágtuk

Nem terveztünk semmi különöset arra az estére. Két hete laktunk akkor közös albérletben. Niki, Zoli meg én felvételről néztük a Forma 1 -et, megittunk pár boros kólát, hevertünk a kanapén és álmomban nem gondoltam volna arra ami ezután megtörtént.

Zoli és én a kanapé két végén ültünk, Niki pedig elhevert rajt hosszában, a feje Zoli combján, a lábait meg a combomhoz nyomta. Ahogy egyre inkább kényelembe helyezte magát sokat mocorgott közöttünk, közben felcsúszott annyira a nyári ruhája, hogy megpillanthattam a piros bugyijának pár négyzetcentiméterét. Onnantól fogva le sem tudtam venni a szemem róla, akaratlanul is oda pillantgattam. Éreztem, hogy ez már Nikinek is szemet szúrhatott, oda is nézett felém, amire annyit tudtam csak kinyögni, hogy szeretem a pirosat. Erre csak mosolygott és ahelyett hogy eltakarta volna pár centivel jobban szétnyitotta a lábait. Zoli nem zavartatta magát, de furának találtam, hogy a kezét Niki vállán nyugtatja, nem tudtam róla hogy ők egy pár lennének.

Niki a lábát feltette a combomra, így még több betekintést engedett a szoknyája alá, már tisztán ki tudtam venni a nagyajkai domborulatát, középen egy pici bevágást, a bugyija teljesen felvette az alakját. Éreztem, hogy valami megmozdult a farmeremben, arra gondoltam muszáj lesz valami ürüggyel kimenteni magam, mert ha teljesen feláll már nem tudom titokban tartani.

Épp indulta volna a fürdőszoba irányába, amikor megéreztem Niki lábfejét ahogy a duzzadó farkamhoz dörgöli. Átpillantottam Zolira mit vehetett észre mindebből, mintha csak a TV -t bámulná, de a bal keze Niki ruhája alá csúsztatva a lány melleit markolászta. Niki a szájába dugta az ujját és szopogatni kezdte, miközben a szemembe nézett.

Ebben a tekintetben minden benne volt. Akarlak téged, akarlak bennetek, most bármit megtehettek velem. Zoli nem szólt egy szót sem, beletúrt a csajszi göndör barna hajába és az ágyékához húzta. Mámoros hangulatban néztem végig ahogy Niki puszit nyomott a nadrágból kiálló dudorra és elkezdte kicsomagolni a srác meredező farkát. Közben lábfejét továbbra is az én farkamhoz dörgölte. Zoli szabályosan magára húzta  a lány fejét, aki nagy odaadással szopott.

Ezt már nem bírtam, felálltam melléjük álltam és egyszerűen odatoltam a kemény farkam Niki arcához. A mi kis vadmacskánk kérés nélkül rácuppant és felváltva szopta a két kemény farkat. Pár perc múlva felkelt a kanapéról és letérdelt kettőnk közé. Odafordultunk felé, bal kezével az én fenekem, a jobbal Zoliét fogta és folytatta a szopást. Egyszer csak kikapta a szájából a farkam és összefogta a két álló faszt és egyszerre szopott minket. Különös érzés volt, hogy szopás közben a szerszámom egy másik férfiéhoz szorul, de eszembe nem jutott volna Nikit leállítani annyira jó volt a száját érezni, látszott is rajt mennyire élvezi a helyzetet. Valószínűleg azt se bánta volna, ha ott és akkor mind a ketten a szájába élvezünk. Én viszont több élvezetet szántam ennek a lánynak.

Kihúztam a farkam a szájából, felültettem a kanapéra, levette a melltartóját, mi meg lehúztuk róla a nyári egyberészes ruháját meg a piros bugyikát, én betérdeltem a lába közé és nyalni kezdtem a lucskos punciját, Zoli meg tovább szopatta. A pinája nem hogy nedves volt, hanem egyenesen csatakos. Ömlött belőle a puncinedv, ami a számba került nyeltem is belőle, de az arcomon is teljesen szétkenődött a szám körül. Amikor a megduzzadt csiklóját nyalogattam vonaglani kezdett, még a fejemre tette a kezét és odanyomta a fejem. Hatalmasat élvezett, közben Zoli farka továbbra is a szájában, de képtelen volt szopni, tátva maradt a szája és halk folyamatos nyögést hallatott.

Ezután helyet cseréltünk. Én lesmároltam a csajt, Zoli pedig dugni kezdte. Ő érezte rajtam a saját puncinedveit, én meg rajta a korábban leszopott fasz szagát. Talán ez lehetett az a pillanat amire azt mondják forr a levegő körülöttünk.

Amikor Niki négykézláb hátulról kínálta fel lucskos pinácskáját örömmel dugtam bele a kemény farkam. Nedves meleg barlangja körülölelte a farkam, addigra teljesen kitágult, bármilyen keményen dugtam hátulról alig éreztünk valamit. Amikor az ágyékom a farpofáinak ütődtek a mellei beleremegtek. Szeme előtt az előtte ülő Zoli farka meredezett. A farkam körül kicsorgó puncinedveit elhúztam a popsilyuka felé és lassan bedugtam a hüvelykujjam. Ettől Niki újból hatalmasat élvezett. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig, kihúztam a farkam. Niki felült a kanapéra és azt mondta most ti jöttök. Elkezdte szopni Zolit, közben a kezével rásegített, 20 másodpercen belül a fiú három hullámban spriccelt és a spermája Niki arcától a mellére csorgott. Niki a spermától maszatos szájával cuppant rá a farkamra. Rám nézett és azt mondta szopass ahogy neked jól esik. Nem fogtam vissza magam. Két oldalt megfogtam a haját és magamra húztam. Hallottam ahogy azt nyögi "Ez az csináld csak, szopass!".

Szabályosan baszni kezdtem a száját, ő meg a fenekembe mélyesztette a körmeit és még vadabb tempót diktált, amíg csak el nem öntött a gyönyör és tele élveztem a száját. Vagy fél percig még szorított magához, lenyelte az összes spermát, ahogy kihúztam a szájából a még mindig kemény farkam az ajkaival az utolsó cseppeket is felfogta.

Zoli ezeket már a kanapén ülve nézte végig, mintha csak színházba lenne, csak épp meztelenül a lankadt farkát masszírozgatva.

Nikivel párszor összejöttünk még ezután is, ma már elismert jogász, senki nem hinné el miket csináltuk mi együtt.